|
 A MKPK körlevelet adott ki a katolikus hit megőrzésére, melyet szeptember 20-án minden misén kötelező jelleggel felolvastak a híveknek. A levelet olvasva elég egyértelmű, hogy a bösztörpusztai eseményekre született válaszként.
A Magyarok Országos Gyűlésére a Hétboldogasszony tiszteletére, széles társadalmi összefogással egy gyönyörű sátorkápolna épült. A kápolna építése és későbbi működtetése során kiemelt szerep jutott a magyarság számára fontos szakrális jelképeknek, szertartásoknak. Mindazok ellenére, hogy ezen jelképek és szertartások egy része nem képezi szerves részét a keresztény nagyegyházi szertartásrendnek (bár lényegüket tekintve nem is mondanak ellent neki) mind a református, mind az unitárius egyház rendeltetésének megfelelően elfogadta és működtetette a kápolnát. A magyar katolikus egyház viszont papjait és híveit hivatalosan is eltanácsolta a rendezvénytől és a kápolnától.
A Magyarok Országos Gyűlése sajtóvisszhangja e tekintetben figyelemre méltó: míg a balliberális oldal a megszokott némasággal reagált az eseményekre, addig a magát „nemzeti” oldalnak nevező jobboldali sajtó, különös tekintettel a nagyegyházi rendszert is képviselő konzervatív oldal éles támadásokat indított a rendezvény ellen. Tette ezt olyan intenzitással és stílussal, hogy a nemzeti-keresztény-konzervatív Heti válasz cikkeire a liberális Index fórumozói és bloggerei is teljes mértékben ráhangolódtak.
A körlevél olvasása közben mindezt érdemes figyelembe venni, ugyanis ebben a kontextusban nyeri el teljes jelentését.
A katolikus hitről régen és most
A körlevél Szent István Intelmeire hivatkozva indul és a katolikus hit védelméről szóló parancsolatra hivatkozik. Itt már rögtön kis csúsztatás van a dologban: az, hogy a jelenlegi egyház nevében a katolikus szó benne van, nem jelenti feltétlenül azt, hogy az általuk képviselt tanítás azonos azzal, amit Szent István királyunk idejében katolikusnak neveztek. Sőt, Szent István és utódai alatt többnyire békében megfért a Kárpát-haza területén a kereszténység több felekezete, mi több, tudunk muszlim és izraelita hitű országos tisztségviselőről is.
Ne feledjük azt sem, hogy a római katolikus egyházra a középkorban első sorban a római jelzőt és nem a katolikust alkalmazták. Így a mai római katolikus egyház és a Szent István korabeli katolikus keresztény hit egy az egyben megfeleltetése nem olyan egyértelmű, mint azt MKPK sejteti. Azon püspökök, akik magukat a „tiszta katolikus hit őrei” titulussal illetik, elgondolkodhatnának egy kicsit azon, mi minden változott meg az elmúlt ezer évben mind az általuk őrzött „tiszta katolikus hitben”, mind magában az egyházban.
Pogányság és keresztény
A pogányság és újpogányság kérdése rendkívül érdekes. Ha a szót jelenlegi értelmezése (pogány=nem keresztény) szerint használjuk, akkor szó sem lehet újpogányságról, hiszen semmi hit-, vallás- vagy egyházellenesség nincs a magyarság ősi gyökereit a kereszténységgel összefogó lelki mozgalmakban. Egyszerűen arról van szó, hogy a magyarság nemzeti érzését jobban, tartalmasabban kifejező tartalom és forma épül be a kereszténység kereteibe. Csak azért nem lesz pogány a Hétboldogasszony-kápolna, mert a giccses műbarokk képek helyett archaikusabb képi világú zománcképek, vagy palmettás fafaragványok töltik ki a szakrális teret.
Nem von le értéket az sem, hogy nem gyertyafényt imitáló steril villanyégők, hanem valódi méhviasz gyertya élő fénye tölti be a teret, s ez által valódi fényszentéllyé válik éjjelre a kápolna.
Attól sem lesz pogány a hely, hogy radiesztéták mérték ki a helyüket – mit gondolnak a mélyen hívő kritikusok, korábban hogyan találták meg a szent helyeket templomépítéshez? Nem mindig találomra építettek templomot, a radiesztézia pedig csak módszer és nem keresztényellenes szertartás. Elég baj az az egyháznak, hogy ők ma már nem emlékeznek ezekre a technikákra és az ördög kezét látják ott is, ahol saját tudatlanságuk rejtezik csak.
És nem utolsó sorban: vajon a pogányság bizonyítéka az, hogy a rendezők kifejezetten kérték a történelmi egyházak részvételét a rendezvényen?
A sort még számos párhuzamon keresztül lehetne folytatni, de szemléltetésül ez is éppen elegendő.
Közelítsük meg másik irányból a dolgot. Pap Gábor már alaposan körüljárta a pogány szó jelentését és használatát, a Rasdi mesél című tanulmányában, a pontosság kedvéért idézem is a vonatkozó részt: „aki pogány, az deficiószerűen a következő sajátosságokkal rendelkezik: idegen (külföldi), vidéki, falusi, pusztai, népi, paraszt(i), nemes, nemzetes (nemzetséghez, illetve nemzethez tartozó), csinos (megnyerő), nem zsidó (gój), illetve nem zsidóból (gójból) lett keresztény, és végül: valamilyen - közelebbről meg nem határozott, de nyilvánvalóan fontos - kapcsolatban áll a nyelvvel, "mint olyannal", a szónak tovább nem szűkített, de utalásokból kikövetkeztethető értelmében (tudniillik hogy olyan nyelven beszél, amelyik nem az őt "pogánnyá" minősítő személy vagy embercsoport saját nyelve)”.
A meglepő talán az, hogy a szó eredeti értelmében Bösztörpusztán tényleg pogányok gyűltek össze: egy valódi pusztai, népi-nemzeti szertartás valósult meg, melynek középpontjába szorosan véve a nemzethez tartozás élménye állt.
Hogy ne vegyem el élét Pap Gábor tanulmányának, illik idéznem azt a rész is, amikor a „nem pogány” kifejezés tartalmát kibontja:
„Mármost akik egy ilyen definíció-sort megalkottak, akikhez képest tehát "idegen", illetve "más beszédű" a pogány, azok értelemszerűen mindezen felsorolt sajátosságoknak híjával kell hogy legyenek, vagy polaritás lehetőségének fennállása esetén az adott sajátosság ellenkezőjével kell hogy rendelkezzenek. Konkrétan: a "pogánnyá" ilyen módon minősítő egyén vagy embercsoport - ismét csak definíciószerűen belföldi (egyvalamilyen zárt, azonos érdek által összetartott csoportosulás tagja), városi, népiséggel nem rendelkező (esetleg azt elveszített), nemzethez nem tartozó (nemzeti kereteket el nem ismerő), rút (visszataszító), zsidó (ăm), illetve zsidóból lett keresztény, és végül: az adott érdekközösség nyelvét (kizárólagos érvénnyel) beszélő.”
No comment.
A nagyegyházi vallásosság és a „pogány” nemzeti szertartásrend közötti különbség
A magyar népi vallásosság magába foglalja a nagyegyházi vallásosságot, de azt jóval meg is haladja. Az egyházi rendet keretként használja, de élő hittel maga tölti azt fel, és ez az élő hit jócskán túl is csordul ezen a kereten. A magyar népi vallásosság kincsestára olyan végtelenül gazdag (lásd Molnár V. József, Harangozó Imre, Gál Péter József és sok más kutató munkásságát), hogy a nagyegyházi rendszer képtelen is lenne ennek befogadására.
Azonban azt se feledjük, hogy a katolikus hit kanonizált rendszerének jelentős része is a éppen a népi vallásosságból fakadt: az Újszövetség például sehol nem emlékezik meg Mária mennybevételéről, ez mégis a hit szerves és nélkülözhetetlen részét képezi. A kereszténység elterjedése során a hit rendkívüli erővel vonzotta magához a kereszténység előtti hitélet elemeit és azokat egy magasabb szintű rendszerbe foglalva, újraszervezve adta tovább a következő nemzedékeknek. Az újszövetség hagyománya többszörösen meghaladja az Ószövetségét és minden kereszténnyé vált nemzet, nép hozzáadta a maga hagyományait, ősi tudását a keresztény hagyományhoz.
Így a nemes magyar hagyományőrzőket megfertőzős újpogányságról beszélni felesleges. Az általuk újpogányságnak tekintett mozgalmak csak ismételten megpróbálják feltölteni az üresnek látszó kereteket.
A pogány és keresztény kor szembenállásáról
A körlevél azon állítása, hogy „ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető”, részben elfogadható, de a mondat minimálisan is két tételben tárgyalandó. Az „ezeréves magyar kultúra” részről csak annyit, hogy a magyar kultúra nem ezer éves, hanem jóval idősebb. Hogy ez most konkrétan hány ezer évet jelent, az lehet vita tárgya, az viszont nem, hogy a magyar kultúra szerves folytonossága messze a római keresztény egyház megjelenése elé vezet vissza, sőt magának a kereszténységnek létrejöttét is messze megelőzi. Gondoljunk arra, hogy a magyar hagyomány kiindulási pontja maga Nimród, illetve fiai, Hunor és Magyar. Ez a tény önmagában tiszteletet parancsol.
A kereszténység köre ennél részletesebb probléma. Bonyolítja a kérdést, hogy a kereszténység története nem azonos a római egyház történetével, éppúgy, ahogy a keresztény hit nem azonos a római egyház tanításaival. A kereszténység hitét számos egyház tanításainak összessége formálta, s ebben a sokszínűségben igencsak későn kerekedett felül a római egyház képviselte vonal (bár maga a felülkerekedés ténye is megkérdőjelezhető). A magyar kereszténység nem a római katolicizmussal kezdődött, erre számtalan bizonyíték van, így a magyar kultúra értelmezése nem csak ebből az irányból érthető meg. Ugyanakkor alapos torzítása a tényeknek az a sugallat, ami az állításban rejtőzik: a magyar kultúra a kereszténységgel kezdődött és csak ebben a kontextusban értelmezhető.
A kereszténység és pogányság szembeállítása jó módszer a megosztásra nemcsak napjainkban, de korábbi időkre visszavetítve is. Gál Péter József hasonlatával élve a magyarság kultúrája egy hatalmas fa, melynek a kereszténység előtti időszaka adja a belsejét, a keresztény történelme pedig a kérgét. Nyilvánvaló, hogy egyetlen fa sem élhet akkor, ha bármelyik részétől megfosztjuk. Akár a kereszténység előtti, akár a kereszténység előtti időt és kultúrát tagadjuk meg a magyarságtól, az egyaránt a pusztulását okozhatja. Ezt ajánlom figyelmében mindazoknak, akik mai napig a Koppány-István vita mentén élik életüket.
Zárógondolatok az egységről és a sokszínűségről
A bösztörpusztai események és a körülöttük felkavart, olykor bulvárbotrány-szerű jelenségek minden magyar nemzetért és magyar nemzetben felelősen gondolkodó személytől a helyzet alapos átgondolását követeli meg. Rá kell ébrednünk, hogy a különbségek nem azért vannak, hogy megosszanak bennünket, hanem azért, hogy erősebbé tegyenek bennünket. Mindenki másként látja a világot, másképp gondolkodik, és ami egyikünknek erőssége, az másoknak gyenge pontja.
A megosztási kísérletek nem szűnnek meg, hol személyeskedésbe fordulva (lásd a Szent Korona TV nevezetes leleplező videóját), hol pedig ideológiai alapon (pogány-keresztény, István-Koppány, jobboldali-baloldali és még lehetne sorolni) történnek. Jó lenne ezen túllépni és felismerni, hogy a maga módján és a maga helyén létjogosultsága lehet szinte mindennek. Csak az a rossz, ami rosszkor rossz helyen van. A maga helyében és idejében ugyanúgy létjogosultsága van a táltos dobosoknak éppúgy, mint a Szent Jobb körmenetnek. Az ellentétek megfelelő módon együttműködve kiegészítik egymást, nem pedig kioltják.
Természetesen minden részletét nem lehet a jelenségnek körüljárni, de érdemes elgondolkodni a körlevélen és a rá adott médiareakciókon, mert igen tanulságos lehet mind az igazságot kereső egyén, mind az új szellemi hon(vissza)foglalásra készülő nemzet számára.
Meleg Sándor
Kecskemét
2009. október 2.
Kapcsolódó, szülőírások Adobe PDF formátumban:
E véleménycsere résztvevői
Ragacsok
Kedvelések
|
sztamas
UFOVERS
umas
humanember
Szóljon hozzá!